QUAD ÉS MOTOR

2016\06\30

A MAMI Kupa 2.0

img_0052.JPGFellendülőben

Mivel is lehetne méltóképp köszönteni az első nyári hónapot, mint egy jó motorversennyel. A MAMI Kupa szervezői is így voltak ezzel, így június negyedikén, mire Kakucs-Ringen teljesen felkelt a nap, már javában kígyózott a sor a műszaki bizottság előtt. Szombat reggel annyi ember érkezett a gépátvételre, hogy elfogytak az időmérő transzponderek, mindez annak dacára, hogy az időjósok esőt ígértek egész hétvégére. Részben ugyan igazuk is lett, mivel szombaton az utolsó néhány futamot kicsit megkavarta egy rövid felhőszakadás, de azt leszámítva szárazon megúsztuk. Több mezőnyben is húsz fő környékén mozgott a létszám, ami valószínűleg annak is eredménye, hogy a MAMI Kupa szövetkezett Gianni Favaronnal, a Motorline Kft. ügyvezetőjével. Közös céljuk pedig a robogózás népszerűsítése, valamint hogy lehetőséget adjanak az utcai motorosoknak is a pályázásra. Térjünk is rá, hogy miként zajlott a 2016-os MAMI Kupa második felvonása.

More:

yamaha honda mami braap giannifavaronnal

2016\06\08

Jinling - kínai de nem kell félni

Kedves olvasók
Volt szerencsém kicsit jobban elmélyedni a témában eme kínai quadok körül. Köszönet érte a Jinling sales csoportjának és hihetetlen türelmüknek meg segítő készségüknek. A levelezgetésből kiderül, hogy nem kell teljesen berezelni egy mai kínai quadtól. Modell palettájuk nagy része EEC és COC papírokkal rendelkezik, vagyis gond nélkül forgalomba hozható. Folyamatosan fejlesztenek és egyéb ismert gyáraknak segítenek be mint alkatrész ellátás. Az első generációs modellek inkább hasonlítottak egy normál kis köbcentis superbike-ra négy kerékkel.

legal street china quad onroad jinling

2016\06\05

A MAMI Kupa


A MAMI-Kupa mezőnyét várjuk a rajtelőkészítőbe!
Mint már olvashattátok, május 7-én elkezdődött a MAMI-Kupa 2016-os idénye. Ezúttal is a Szabolcs-Szatmár-Bereg-megyei Máriapócson található A.M.G. RabócsiRing adott otthont az első felvonásnak. A hétvége során összesen 101 ember nevezett, amiből látszik, hogy mennyi megszállottja akad a sorozatnak, hiszen a Budapesttől számított 260 km-es távolság se jelentett problémát senkinek.

More:

kupa mami 125 braap

2016\06\04

Interjú Gianni Favaronnal

gianni_favaron_2.jpgEgy véletlen folytán, nem sokkal a verseny után lehetőségem adódott, hogy beszélgessek kicsit a Trofeo Motorline sorozat megálmodójával, Gianni Favaronnal. Az interjú során Giannitól nem csak válaszokat kaptam a kérdéseimre, hanem egy sokkal mélyebb betekintést is nyertem általa a magyar motorsport világába, mint korábban bármikor. Most szeretném veletek ezeket a gondolatok is megosztani Gianni válaszain keresztül! Gianni több, mint 20 éve él Magyarországon, de Olaszországban született és nevelkedett. Ott, ahol a motorsport nemzeti sport, és aki ebben a világban dolgozik, szívvel-lélekkel teszi azt. Ezek után nem csoda, hogy Gianni személyes küldetésének tekinti az itthon kialakult, helyzet javítását.

More:

interjú mami giannifavaronnal trofeomotorline

süti beállítások módosítása