A MAMI Kupa 2.0
Fellendülőben
Mivel is lehetne méltóképp köszönteni az első nyári hónapot, mint egy jó motorversennyel. A MAMI Kupa szervezői is így voltak ezzel, így június negyedikén, mire Kakucs-Ringen teljesen felkelt a nap, már javában kígyózott a sor a műszaki bizottság előtt. Szombat reggel annyi ember érkezett a gépátvételre, hogy elfogytak az időmérő transzponderek, mindez annak dacára, hogy az időjósok esőt ígértek egész hétvégére. Részben ugyan igazuk is lett, mivel szombaton az utolsó néhány futamot kicsit megkavarta egy rövid felhőszakadás, de azt leszámítva szárazon megúsztuk. Több mezőnyben is húsz fő környékén mozgott a létszám, ami valószínűleg annak is eredménye, hogy a MAMI Kupa szövetkezett Gianni Favaronnal, a Motorline Kft. ügyvezetőjével. Közös céljuk pedig a robogózás népszerűsítése, valamint hogy lehetőséget adjanak az utcai motorosoknak is a pályázásra. Térjünk is rá, hogy miként zajlott a 2016-os MAMI Kupa második felvonása.
Tömegvonzás
Nem egyszer hallottam már nézőktől a pálya szélén, hogy mennyire kipróbálnák a Youngtimer 125 4T csoportban cirkáló negyedliteres négyütemű gépek valamelyikét. Ezen nem is kell csodálkozni, hiszen minden megvan bennük, amire egy motornak szüksége van. Ráadásul egész olcsón fenntarthatóak, keveset fogyasztanak, és éppoly élvezetes terelgetni őket a kisebb pályákon, mint bármely másik kétkerekűt. Az elmúlt évben összesen két Honda CBR 125-ös volt a mezőnyben, de hála néhány bátor önkéntesnek, idén már hatan vannak. A CBR-ek mellett a Yamaha YZF-R125 típusa örvend nagy népszerűségnek, amiből szintén hat darab indult. Ha vesszük a kategória úttörőit, Török Istvánt (MAMI ÉSE) és Török Krisztiánt (MAMI ÉSE), majd betesszük melléjük az egyre ügyesebb Csáky Attilát (MAMI ÉSE) és Ernszt Norbertet (Spárta MSE), már ők négyen olyan látványos motorozást tudnának produkálni, hogy le a kalappal. Viszont képzeljük el, hogy három olyan ifjú tehetség is csatlakozik hozzájuk, mint Bódis Richárd (Motoeurope media), Lakatos Herman (Spárta MSE), valamint Somosi Alexander (Spárta MSE). Az ő futamaikból látszik tisztán, hogy kevesebb lóerővel is lehet olyan izgalmas csatákat produkálni, mint amilyet a hétvégén is láthattunk. Szombaton, míg Bódis Richárd is indult, Hermanék nem tudták megszerezni tőle a vezetést, így Ricsi után Lakatos Herman és Somosi Alexander lett a sorrend, aztán vasárnap Herman és Alexander előbbre léptek egyet, Török Krisztián lett a harmadik.
Kicsi a bors, de erős
A legkisebbek mezőnye a Youngtimer 90 nevet viseli, a technikai leírását tekintve itt lehet a legkreatívabb az ember motorja tervezésénél. Ami nagyon fontos, hogy kétütemű legyen, illetve a hengerűrtartalma ne haladja meg a 90 köbcentit. Viszont mivel szerencsére akadnak még Simson Speciálosok a csapatban, ezért ők is ide tudnak nevezni. A hétvége során Pátkai Miklós (MAMI ÉSE) és remek Derbije most sem találtak legyőzőre. Szombaton Miki után Telek Béla (MAMI ÉSE) és Spalovszky Viktor (MAMI ÉSE) haladhatott át a célvonalon. Vasárnap aztán Béla nem indult, így Viktor át vehette a helyét, de csak miután megvívott Templom Vendellel (MAMI ÉSE) és hajszálhíján gyorsabbnak bizonyult. Végre Máthé István (MAMI ÉSE) is el tudott indulni kis Honda NSR-jével. Máriapócson műszaki problémák miatt nem sikerült mennie csak néhány kört, most viszont gond nélkül teljesítette a teljes távot és az ötödik helyre hozta be a mini Hondát. Egyetlen nevezővel ugyan, de a MiniGP kategória is képviseltette magát, Számadó Máté (F-2 Silver Racing Kft.) személyében. Az ifjú tehetség jelenleg több nemzetközi mezőnyben is próbálja megállni a helyét, nem kevés sikerrel, és persze a MAMI Kupán is brillírozik.
Mindent vagy semmit
Az MZ-sek között olyan emberek motoroznak, akik vagy nagyon győznek, vagy semennyire, tele van a mezőny eleje maximalistákkal. Ez azt jelenti, hogy mostanában egyre többször fordul elő olyan jelenség, hogy valamelyik élmenő megnyer egy futamot, majd lehetőséget sem adva másnak behúzza az összes többit is. Sőt ha már itt van, miért is ne állítson fel esetleg még egy pályarekordot is, vagy akár kettőt. Emlékszem, néhány éve többször volt rá példa, hogy Kutrik Zsombort (MAMI ÉSE) nem lehetett megelőzni, de volt, hogy Euro-Ringen egy nap két körrekordot is felállított. Legutóbb Máriapócson Turzó Sándor (MAMI ÉSE) nevét betonozták bele az első sorba, most pedig Dézsi Viktor (MAMI ÉSE) volt, aki Zsomborhoz hasonlóan szintén pályacsúcsot ment. Egyébként Viktornak most Kispataki Viktor 2014-es rekordját sikerült megdöntenie. Viktor teljesítményét egy halvány folt mégis beárnyékolta, mivel szombaton a rajtnál beugrott, így hiába volt ő a leggyorsabb, a büntetése miatt csak a harmadik helyre futotta. Viktor mögött Irmai Zoltán (MAMI ÉSE), valamint Turzó Sándor váltogatták a pozícióikat a két nap alatt.
Trofeo Motorline - Kék Hold Kupa
Végre a színvonalnak megfelelő számú nevező érkezett az új Trofeo Motorline Kupára. A gépátvételen nem egyszer találkozhattunk olyan járgánnyal, amiről egyértelmű volt, hogy közvetlenül az utcáról érkezett. Ez pedig nem jelentett mást, minthogy a MAMI Kupa és a Motorline Kft. összefogása elérte célját. Az amatőröknek kellett egy kis idő, mire belerázódtak ebbe a rendszerbe, de néhány bemenet után már ment minden, mint a karikacsapás. Igaz szombaton a táv felénél leszakadt az ég, így félbe maradt a meccs, vasárnap viszont mindkét futamot szikrázó napsütésben tudták megfutni az indulók. A teljesség igénye nélkül megemlítenék néhány embert, akik jól szerepeltek a hétvégén, egyikük Surányi Zoltán (Tomracing Kft.), aki szombaton a Racing csoportban az élen végzett. Fiának, Surányi Balázsnak (Tomracing Kft.) még a lába sem ér le a robogójáról, mégis szombaton a második, vasárnap az első helyet sikerült bezsebelnie. Tiszteletüket tették még néhány etap erejéig Dede István és Gáspár Attila is, akiknek elég komoly nevük van ebben a szegmensben. A Trofeo Motorline egyik támogatója, az Olasz Külkereskedelmi Intézet (ITA) igazgatója, Marco Bulf is kilátogatott az rendezvényre, és elmondása szerint nagyon tetszett neki, amit itt látott, úgyhogy reméljük, hogy a Trofeo Motorline a továbbiakban is élvezheti az intézet támogatását.
Olaszok viadala
Legutóbb Máriapócson még igaz volt, hogy az Apriliák egyeduralkodók voltak, de ezúttal Kőházi Pál (MAMI ÉSE) is rajthoz állt Cagiva Mitójával. Bánkuti Tamás (MAMI ÉSE) nevét mindig a Classic kategória kapcsán olvashatjátok, most azonban a Youngtimer 125 2T mezőnyét erősítette. Máriapócson CB 500-as Hondája felmondta a szolgálatot, így egy kölcsön Apriliával „vészelte át” a hétvégét. Szombaton az eső miatt a robogósokat leszámítva talán a kétütemű negyedlitereseket érintette legkellemetlenebbül az időjárás, mivel a slick gumikat esőgumikra kellett cserélniük. Ezzel nem is lett volna semmi gond, ha a verseny alatt nem száradt volna fel a pálya és az égett esőgumik nem kezdtek volna el csúszkálni, de hát ezt a jelenséget felírhatjuk a technikai sportok szépségei közé… Ezen a felemás etapon Gudmon Zoltán (MAMI ÉSE) lett az első, akit Kőházi Pál és Csanálosi Károly (MAMI ÉSE) követett. A 2015-ös bajnok, Major Gábor (MAMI ÉSE) ezúttal is abszolút győztes lett a fairplay különdíjért indulók között. Babonics Márknak (Tomracing Kft.) a szombati futam nem sikerült túl jól, viszont vasárnap hozta a régi formáját egy összetett első hellyel Zoli és Pósfai Tamás (MAMI ÉSE) előtt. Zoli nem adta könnyen a helyét, így minden bizonnyal komoly csatákra számíthatunk még részükről a szezon alatt. Pósfai Tominak is meggyűlt a baja Kőházi Pállal, nagyon szorosak voltak a befutóik, de összetettben Tomi végzett előbbre.
Pannónia vs. Yamaha
Szombaton a Trofeo Motorline, a Classic és a Youngtimer 125 2T kategóriákat zavarta meg az eső. Miután elállt, volt egy kis adásszünet, hogy egyáltalán érdemes-e folytatni, de aztán úgy tűnt, hogy több csapadék nem várható. Mi sem kellett a Classic és a Youngtimer 125 2T résztvevőinek, felültek a motorjaikra és megpróbálták felszárítani a pályát. Különleges látványt nyújtott, ahogy a korosabb vasak együtt köröznek a fiatalabb Apriliákkal! Miután felszáradt a pálya, a Classic osztály rajtolhatott el, de néhány kör múlva Szántai Szabó Péter (MAMI ÉSE) elesett, így újra kellett indítani az etapot. Szerencsére Petinek nem lett komolyabb baja és másnap már tudott indulni. Az összes Classic kategóriában több Yamaha RD, illetve néhány P20-as Pannónia is van, bár a Pancsik száma megcsappant, a feszültség a két tábor között örök marad. A hétvégén két P20-RD páros is akadt, akik mindent elkövettek az elsőségért. A szombati futamon Neumann Laci bácsi (MAMI ÉSE) és Kovács Béla (MAMI ÉSE) viaskodtak, nem is akárhogyan, aztán vasárnap Almási Szabó Ottó (MAMI ÉSE) és Ölbei Zsolt László (MAMI ÉSE) párharcát izgulhattuk végig. Annak ellenére, hogy a Pannóniások mindent beleadtak, ráadásul Laci bácsit körről körre egy tribünnyi ember bíztatta, alulmaradtak. Az összetettben a harmadik helyen szintén egy Yamaha RD volt, Mészáros Sándorral (MAMI ÉSE) a nyergében. A kisebb köbcentisek között az országos bajnokságban Farkas Lajos (MAMI ÉSE), Sándor Balázs (MAMI ÉSE) és Szántai Szabó Péter lettek a befutók.
Fej-fej mellett
A supermoto szakág 2015-óta van jelen a MAMI-Kupa életében, és azóta folyamatosan hozzák a színvonalat mind létszámban, mind pedig a futamok izgalmát tekintve. Egy hónapja azt gondoltam Máriapócson, hogy már az ország összes licenccel rendelkező supermotósa megmutatta magát, de tévedtem, Kakucsra még többen érkeztek. Ezúttal három horvát, illetve egy szerb induló is volt a magyar delegáció mellett. Szikrázó koptatók, keresztbe csúszó, állandóan egykerekező motorok, test-test elleni küzdelmek és elképesztő hangélmény, ezek a supermoto stílus védjegyei. Idén úgy tűnik, egy hölgy, méghozzá Apolczer Anita (Motomax MSC) is kiveszi a részét az összecsapásokból, ami – kívülről nézve az eseményeket – nem kis bátorságra vall. Az S1-esek között Ónodi Benjámin (Motomax MSC) állhatott a pódium legmagasabb fokára, a második Kecskeméti Márk (Tomracing Kft.) lett, így ők most a bajnokság állása szerint pontegyenlőségben vannak. A harmadik pedig Vermes Sándor (Motomax MSC) lett csakúgy, mint Máriapócson. Az S2-ben Dudás Attila (Motoeurope media Kft.) hatalmasat motorozott ezért ő állhatott a dobogó felső fokára, mögötte Hartmann Ferenc (Tomracing Kft.) és Varga Tamás (Motomax MSC) követték.
Írta: T. Alex